felhők réseibe bújtam és léghajóban ringatóztam
míg harmatot hullatott az ezüstszínű nap szemébe néztem
dzsungel fölött repültem majd hegytetőre ültem
máskor bozótvágó késsel vagdalkóztam
helyette csak jégvirágot markoltam - s észre sem vettem
az Eiffel - torony tetején és hullámvasúton
eggyé váltam a holddal fa odvában is kucorogtam
akartam hogy megleljelek minden zugba bekukkoltam
a tengerben megfürödtem remélve hogy lemossa rólam vágyamat
hiába
mindenütt és mindenhol csak Utánad vágytam
kimondatlan maradtál mert tétova és hangtalan volt szavam
....
úgy jöttél ahogy festő képén formálódik egy alak
ecset nélkül szavaidtól színesült a vászon
üveglényeden át mint eső után az ég
de nem volt benned semmi újdonság
hisz mindig is itt voltál láthatatlan
minden szó minden érintés minden hangsúly
ezer éve bennem szólt már
én téged soha meg nem szerethettelek
mert úgy vagy bennem mint a léleknek a levegő
amin át repülni vágy míg bír míg él
Repülj velem és én lehozlak e földre, hogy újra és újra felszálljak Veled!
VálaszTörlés...és én már nem kérdezem meg: meddig. Csak legyél. Legyél velem. Lenn szédít a távlat, a láthatatlan távolság: én látni szeretek ezért vonz , úgy a magasság - bármeddig mennék, nem mérve erőt és lehetőséget s ha bírod, ha jó Neked, az én vágyam sokra elég lehet. Jó, hogy néha megpihenhetek idelent Veled.
VálaszTörlésDe szépen írtad le!
VálaszTörlés