2014. október 28., kedd

...folytatása (Katicinek)

http://bolyongo2.blogspot.hu/2014/10/a-mese.html?showComment=1414500854676#c3479911758369188058

  ...csukódott, azaz csukódott volna, ha a fának eszébe nem jutott volna valami. Valami, amire eddig sosem gondolt. Hogy egészen mostanáig csak olyanokat engedett a közelébe, akik "megérdemelték", akikről úgy ítélte, hogy nem fogják őt bántani és nem fognak visszaélni a barátságával. Vagyis ráébredt, hogy a szívében igazából a félelem az úr és diktál, kinek mennyit ad. De mi lesz, ha tévesen ítél? - hiszen most is ez történt. Ha az ajtót bezárom, kinek mutatom majd a kincseket? Ráadásul mit ér a virág, ha nincsen kinek nyílnia?És akkor egy merész gondolata támadt:
  - Hiéna!
 - Ha el akarsz menni, menj csak, nem tartóztatlak. De ha maradni akarnál, szívesen ajánlok valamit: maradj és őrizd a kertem. Te nyisd és Te csukd a kaput, amikor jónak látod, öntözd meg a virágokat, gyomláld ki a gazt, ültess bele új növényeket, fényesítsd a gyöngyöket és egy életen át gyönyörködhetsz bennük. Légy Te a kertem Őrzője!
Így történt, hogy a hiéna, aki az életét is odaadta volna a sok szépségért, ettől kezdve jó gazdája lett a kertnek és úgy vigyázott rá, mintha valóban az övé volna. 
Nyitotta a kaput a Fénynek, engedte, hogy gyerekek játszadozzanak benne, ha locsolni kellett a virágokat, bokrokat, meglocsolta.
De minden napnak volt egy órája, amikor csak ő volt a kertben és minden titkát megismerte. Csak ő. Mert csak neki mutatta meg igazi Önmagát a Fa. És jobb őrizője volt, mint korábban a Fa, aki magányában bizony nem mindig ítélt helyesen.

2014. október 26., vasárnap

Szerelmedért

semmit nem tettem
csak éltem egy életet
szemedbe néztem

s csillagok útján indult
minden gondolat
mitől a ma holnapra vált

most úgy vagyok mint
partravetett hal ki tudja
elég egy - még egy - és még egy

lélegzet - tápláléka
szíve szakadatlan
hangtalan lüktetése

melynek ritmusa
súlyosabb mint a bánat
és súlyosabb mint az öröm

kéz nélkül rajzolja
arcodat s minden
üteme a Te neved

így érsz össze bennem
ahogy a Világ végén
Jó a Rosszal összeér

mikor elhallgat minden
mikor Egyszer  Végleg
a Tükörbe néz

2014. október 12., vasárnap

Most

Mellém telepedett egyszer az árva Hold -  kinn a padon üldögéltem
s úgy lett társam, észre sem vettem. Mesélt, mint az öregek szoktak: nekem mondta
mégse figyelt rám, szóval inkább csak magának mesélt az Egyről, az örök szerelemről: az Egyetlenről (ki másról mesélhetne ő?) - a Napról.
Így mondta Ő: a Nap, míg én nem lettem könnyeivel telesírta az Éjszakát
úgy vágyta megosztani, ajándékozni Önmagát kereste mását tükörben, lélekben de sehogyan se lelte
mind csak torz tükörkép volt, csalóka képzet így a nagy bánattól - mikor senki nem látta
beleírt engem az Égbe: s én, mint szótlanná lett fájdalmának édes gyümölcse, úgy gömbölyödtem
a boldogságtól. Kerekedtem, kerekedtem amíg csak bírtam míg egyszer az öröm is elhallgatott bennem s  lásd: a hangtalanság elapaszt.
De mielőtt végleg beleolvadnék a semmibe újra és újra meglátogat az öröm
így dobogunk mi a Végtelennel: szívem az övére felel és kérdez újra kérdez
vagy - e még Szépem, Velem Egy vagy - e még ma is, most is?
S az Ő hangtalan válasza mindig ugyanaz: hiszen nem találnám éjjelem Nélküled
és Te sem találnád napodat, ha engem nem láthatnál.

2014. október 1., szerda

Koppan a Csend

...és mégsem
Kimondhatatlan, hogy nem Vagy
hiszen jelen Vagy - az Ég Te Magad vagy
mint a lehulló levél színében tükröződik a nap
úgy vagy bennem, mint egy
fény-kötéltáncoslány - ki
szökkenve, hajladozva
sütögette kenyerét s ahogy
morzsáiért lehajol, csillan rajta a napsugár
pókhálófonálon villanó mosolyod
s mostanra a fonál elszakadt
egy felhő a napsugár útjába állt
de Ami Vagy, ami voltál, a Mosolyod - Itt maradt
Stalikának