Estém a konyhában

Pajkosak ám a szavak: lelkem sugarán hídra leltek
s mint apró kis szentek úgy nyargalásztak rajta
elbűvölve indultam ha tudtam volna mit teszek
mégis úgy tűnt:  Te szóltál előbb
minden lépésem hang kísérte
az ajtóba álltam és szememmel holdat
rajzoltam az égre. Ő szarvával játékosan kacsintott
mellette egy  csillag békés és huncutkodott ő is.

Ezen az estén minden értem volt
dallam volt a pohár a kezemben
talán csak gondolataim lettek üveggé
amit most én mostam tisztára
az én hangom volt a csend s remegve
figyeltem ahogy a függönyön át
ezer szó érint susogón.
Szívemmel együtt rebbent a világ.
A kinti sötétség barátságosan zizegett
feketének látszott a láthatatlanság
olyan kedves olyan szelíd volt minden.

Pillanat amiben értelmetlen szavak feleslegessé válnak
kétség/kétely/kérdés - amik megosztanak
most nem léteztek
egy óriásra nőtt sóhajtás    -  nem a  lemondásé
hanem az érintetlen érintés mind mind én voltam
és Te hívtál, nevemet mondtad
nem mint aki kéjes találkára hív
egyszerűen mint aki mindig is volt de most már
nem félsz hogy félreértenek nem aggaszt sem
jóság sem akarás csak ez az egyetlen
minek neve nincs
csak hangtalan szótlan Öröm.

Ez egy ritka kivétel, de most örömmel teszek ki idézetet

A szeretet problematikája az emberiség nagy szenvedéseihez tartozik, 

és senkinek sem kell szégyenkeznie amiatt, 

hogy ő is megfizeti a maga részét.

/Carl Gustav Jung/

Töredezettség

Felhőbe Napot
ír az Alkony...tintája
hegyre csordogál

arcomat szelíd
fodrai közé bújtatom
Szemedbe néztem

szavakká tördelt vágyam
Egybeolvasztod
estszínű kohójában