Állandóság

vagyok úgy néha
hogy minden így jó, pont így jó
ahogy van bár nem is tudom igazán,
mi az.
mert látom a napot felkelni
az égen, hallom a trillát szólni
önfeledten mint aki most éled először
hallom a hangot ami jó reggelt kíván
látom a mosolyt a szádon, szemedből
nevetni felém
ez az ami van. talán tudom is olykor
hogy az egyetlen, ami számít, az ez.
nem kell várni, nem kell nézni az időt, ami olyan
mint egy kiszámíthatatlanul ide-oda billegő
kristálygömb... ha belenézek
mindig mást, mindig újat mutat
szeretem az  állandóságot, a biztonságot
s az egyetlen állandó és biztos
-hiába is szeretném másképp-
épp az, ami nem látható
de benne van minden hangban
minden mozdulatomban és elindulásomban
ez a hívás, hogy lenni sehogyan másképp
nem érdemes, csak szeretni és szeretve -
és ez a kettő ugyanaz.