Ha újra születnék

Szellő lennék s gondolatból szőtt

varázsszőnyegen járnám veled az Eget

a sóhajban én lennék a halk susogás

gitárhúron hang lennék...a dallam

a pengetésben a rezdülés.

Ha újra születnék én lennék az ételedben

az íz mi jólesőn olvadna nyelveden,

én lennék a csillogás valahány

tekintetbe nézel és nem tudnád engem látsz.

Az estében egy szó volnék: az Egyetlen

s beülnék a  Hold ladikjába a magány helyére,

hogy hajnalra egy sugár ívén gyöngyként legurulhassak.

Gyöngyburkomból kikelnék s ablakodban táncoslánnyá válnék.

Fájdalomban lennék a gyengéd érintés

hogy felszippantsam az érzést

lennék a hiányban az űr hogy ne legyen 

semmi mi gyötörhetne.

Ha újra születnék én lennék a vágy

mi ezt az őrült forgást elindította

és én lennék a tenyér is, hogy lágyan

féken tartsam és utadba tereljem az álmokat.

Minden lennék és beszélgetnék

folyton az Éggel beszélgetnék......

Karma

Észrevétlen, nem kiszámítható, végzetes és váratlan módon lesz része az életemnek. Mégis pontosan tudom: ezt hurcoltam születésemtől fogva. És nem választhatok, mert általa, benne kell tapasztalnom. Semmi nem az, amit vártam. Ha elképzeltem volna, nem képzeltem volna hasonlót. Csak a bizonyosságom, hogy erre rezdül a lelkem, ettől válok Azzá, akinek magamat képzeltem, ebben találom meg régen elvesztett vagy inkább sosem látott hitemet. Nincs kérdés, mert minden kételyre a válasz ez a helyzet, ez a körülmény, amibe nem előre eltervelten, hanem véletlenek sorozatán át, mégis ezer kérdést feltéve, ezer harcot megvíva keveredtem. Az Ég most is megszólít, s azt mondja, épp erre van szüksége! Nem a tiszta és világos gondolataimra - ezt csak én képzeltem így - , nem a kiszámíthatóságomra, hanem erre az elrongyolódott lelkemre, hogy csoda történhessen. Benne vagyok, s a fájdalmakon túl űzött  lelkem számára mégis van Választás....Boldog vagyok.

Tükrök ideje

Elrongyolódott lelkem.
Mélyre mentem s tükröm
lassan tört darabokra
mint filmen a visszajátszás
a törtségben pedig magam
helyett téged láttalak meg.

Egybefolyt a lelkünk
és most szemedből hullok,
hullok mint vízre rózsaszirom
darabjainkat a víz öleli egybe.

Tévedésem

Azt képzeltem, mi mérjük az Időt. Holott Ő mér meg Bennünket.

A Végtelen előtt

a Végtelen előtt ami után annyira vágytam

ajándékul adott Téged az Ég. 

s mert jobban szeretlek mint Te magadat

s Te engem saját magamnál erősebben...

most itt állok sérülékenységünkkel szemben

hitetlenül gyanakvón és boldogan:

láthatóvá hogyan lehet, ami láthatatlan?

hogyan tapinthatom azt, ami elérhetetlen?

és hogyan merülhetek el mintha volna

tenger....szemed ölelésében?

hogyan lehet egyszerre végtelen ami véges?

és sérthetetlen ami olyan fájdalmasan törékeny?

kedveden és elhamvadó parázson túl

libbenő gyertyafényben tartod a kezem.

Mulandóságunk múlhatatlanná lett benned és bennem.

Kong bennem...

ritmus ütem nélkül
dallam hangok nélkül
lélegzet levegőtlenül
érintés kéz nélkül
szó mit nem hall a fül
sejtjeimből épült varázslat
mihez a pálcát nem találom
egy  tekintet
ki épp magányomra vár
s éhségét csak
magammal csillapíthatom

esőcseppekből gyöngyfüzér
csilingelve szórják szét
el nem múló napjaim

Elég

...ha gondolsz rám.