Kötélugrás...vagy talán mégsem

Amikor dönteni kell...jaj, de "nemszeretem" állapot. Vagy ki tudja, talán néha magamnak sem vallom be, hogy valójában szükségem van rá? Hogy éreznem, tudnom kell, hogy egy helyzetet, körülményt, az Életemet én választottam? Igazságtalan dolog ez, mert biztonsággal sosem tudhatom a választásom következményét. És mégis, akarva-akaratlan előáll időnként ez az állapot. 

Úgy döntöttem, sem hang, sem zene, sem szó, semmi nem szólhat helyettem. Mert hiába várok jelet, nincs, vagyis minden, amit annak gondolok, az énbennem nyer olyan értelmezést, amit épp az aktuális hangulatom, gondolataim, érzéseim diktálnak. Maradok Én - magam. Akinek választ kell adnia egy kérdésre. Csak leülök, és merülök - bentre, belülre, ahol öntudatlan, zavaró tényezők nélkül törnek fel a gondolatok, sugalmazások. És szól. Nem harsogva, nem követelőzőn, nem kételkedve, egy bátor, szelíd hang. És én döntök. Hogy jól - e? Talán sosem tudom meg - hisz értelme sem nagyon van a kérdésnek.

Csak azt tudom, hogy most Béke van bennem.

És a cím azért jutott eszembe, mert a kapcsolat az Éggel, hogy ebben a Csendben született meg egy elhatározásom olyan lehet talán, olyan biztonságot adhat, mint a kötélugrónak a kötél.