2025. július 5., szombat

Válasz

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
Hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk
az emberi lét korlátaira.
Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből
ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy "Igen"!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.

Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban. 


Ha az "ember" szíve nyitott rá, és fentről is úgy látják, hogy elég erős vagy elviselni az EMLÉKET, megkapod a választ. Szépen, lassan lebomlanak a rád rakódott súlyok, melyek fallá nőttek körülötted. Megfelelő pokoljárás, tisztító tűz, keresztre feszítés érzet után fájdalmasan fellélegezhetsz és el kezdhetsz egy minőségibb úton járni. Amikor is rálépsz a hazafelé vezető ösvényre. Emlékezni kezd a lelked, a tested. Hogy itt a földön csak kölcsönbe kaptad az ember-gúnyát. IGAZÁBÓL LÉLEK VAGY..."

2016. október 24., hétfő

Lélegeztetőkészülék

Megtört kézfejem duzzadó
redői alatt gyűlnek számlálatlan
napjaim s emlékeim.
Bennük a sűrűsödő én...
ráncsorsra piruló tenyérbe
kúszó végtelenség.
Múltam s a magamra ismerés,
mi halkuló s egyre mégis hallhatóbb
ritmusra dúdol ott benn:
mélységes mélyen mint a
tenger. Az örök rácsodálkozás,
Rád aki sosem voltál nélkülem
s én sosem Tenélküled.
Most úgy vagyok Veled mint
idegen bolygóra tévedt űrhajós.
Szkafanderem mit Otthonról
hoztam rétegei közt el nem
fogyó levegő: ittlétem záloga.
Ha végre Hazatérhetek
űrruhám már feleslegessé lesz
és a levegővétel szabaddá.

2016. szeptember 7., szerda

Így

Örökös félelmeim
az élettel egyszerre
múlnak ahogy látom

naponta elvész miről
azt hittem enyém:
a nap az égen s hegyeim.

Biztonságban élek
s vesztenivalóm csak a
saját semmi kis szívem

mely nem számolja
már péntek vagy sem
egyszer csak  elhagyja majd

fogyó árnyékát s útnak
indul oda honnan ered
s hová mindig tartozott

hozzád szép szerelmem.

2016. július 31., vasárnap

Tenger partján

Nem, nem hiányzik a Csendnek a Szó
hiszen honnan ismerné ha vele önmagát
töri darabokra és nem hiányzik a Sötétségnek
sem a Világosság hiszen nem látta még.
A Holdnak nem hiányzik a Nap
helyette udvarára felhőszőnyeget terít
és nem hiányzik az Égnek sem a Föld
sem a virágnak a levél és Egész
a test is, mikor e világra születik.
A hattyú nem tudja a röpülést
éneket sem ismer így tölti be szépség
és nem, nem hiányzik nappalnak az éj
a hajnalnak az est és teljesnek a töredék.
Nem hiányzik hintának a hullám
szélviharnak a nyugalom és nem
kíván a napkelte napnyugtát.
A színtelen is képzeli, övé minden
hiszen ami szín az egyben Mulandóság.
A nagy nem sóvárog a kicsi után
és nem vágyik az édes a keserűre
a szívtelen sem vágyik  jóságra
a tolvaj nem vágyik becsületességre
és a boldog sem a boldogtalanságra.
Tengerparton állok de Végtelenre a véges nem
vágy és  közöttünk már más nem, csak a Halál
és lelkem Égig érő Csöndje áll.

2016. június 4., szombat

Látlak, szívem, szívemmel látlak.

Fogyó látásommal együtt nő, egyre
hangosabban dübörög ott benn,
mintha a pillanat egy cintányéros
érkezés lenne s benne kolompol
mélységes szép baritonod
s tiszta tekinteted - már így
látlak mostantól örökké
mert szívemmel látlak
szívemmel érezlek
szívemmel hallak és
szótlan szívemmel tapintalak.

Igaz, kezem még mozdul: bár talán
ezt is csak képzelem már
de azt, ahogy szívem lát sok-sok
derűs perc és fájdalmas nap után
azt már nem írhatja felül sem élet
sem halál hiszen nem voltál sosem
távol sem láthatatlan előttem
csak szívem volt fogyatékos
szívemmel látlak szívem
látlak....mindörökre.

2016. május 6., péntek

Igen.

nemcsak a péntek.....
néha, mikor üresen megyek, a porban,
térdemen kúszom és emelném fejem
de hiába, mert testem erőtlen, bele-
nézek. Magamba nézek, hol rejtve
csendesen bújik bennem a végtelenség.
Lehámlik rólam a pillanat, mit magam
teremtettem, hiába is okolnék mást
lehámlik, elfoszlik, mint a köd száll
a hajnallal ki tudja hová - hisz ez az egész
csak a derengő nap játéka, ki játékos
kedvében burkol ködbe hóba fagyba
s aztán majd a végén szemembe néz
s huncut mosollyal azt mondja: hiszen
itt van: itt van minden, amit akartál.
Itt, kérdezném, ha nem tudnám hogy hol
és merre is van az itt. Bennem. A szóban,
amit Neked mondok, a visszhangban,
ahogy szavamra felelsz és kérdezel újra
és újra és én boldogan hallom a remegést
a végességtől való félelmen túl: mert
itt vagy, visszavonhatatlanul. A föld pedig
hasztalan bizonygat bármi ellenkezőt
felül nem írhatja azt, amivel jöttem, amit
magammal hoztam e ködös, homályos
rejtőzködő,  idő fogságában vergődő
létezésbe. Hoztalak: Téged. Azt, amit
veled ismertem meg, hoztam a vágyat
a szépségre, tisztaságra, mindenre, amit
jónak gondol ember, de hoztam valami
mást is: ezt a buta, csapongó, repedezett
szívet mi darabjaira törve volt előtted.
Így maradok hiszen nincs miért menni,
s nézem ahogy a felszálló ködön át
feldereng előttem te, aki vagy: Örökre.