Fogyó látásommal együtt nő, egyre
hangosabban dübörög ott benn,
mintha a pillanat egy cintányéros
érkezés lenne s benne kolompol
mélységes szép baritonod
s tiszta tekinteted - már így
látlak mostantól örökké
mert szívemmel látlak
szívemmel érezlek
szívemmel hallak és
szótlan szívemmel tapintalak.
Igaz, kezem még mozdul: bár talán
ezt is csak képzelem már
de azt, ahogy szívem lát sok-sok
derűs perc és fájdalmas nap után
azt már nem írhatja felül sem élet
sem halál hiszen nem voltál sosem
távol sem láthatatlan előttem
csak szívem volt fogyatékos
szívemmel látlak szívem
látlak....mindörökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése