...csukódott, azaz csukódott volna, ha a fának eszébe nem jutott volna valami. Valami, amire eddig sosem gondolt. Hogy egészen mostanáig csak olyanokat engedett a közelébe, akik "megérdemelték", akikről úgy ítélte, hogy nem fogják őt bántani és nem fognak visszaélni a barátságával. Vagyis ráébredt, hogy a szívében igazából a félelem az úr és diktál, kinek mennyit ad. De mi lesz, ha tévesen ítél? - hiszen most is ez történt. Ha az ajtót bezárom, kinek mutatom majd a kincseket? Ráadásul mit ér a virág, ha nincsen kinek nyílnia?És akkor egy merész gondolata támadt:
- Hiéna!
- Hiéna!
- Ha el akarsz menni, menj csak, nem tartóztatlak. De ha maradni akarnál, szívesen ajánlok valamit: maradj és őrizd a kertem. Te nyisd és Te csukd a kaput, amikor jónak látod, öntözd meg a virágokat, gyomláld ki a gazt, ültess bele új növényeket, fényesítsd a gyöngyöket és egy életen át gyönyörködhetsz bennük. Légy Te a kertem Őrzője!
Így történt, hogy a hiéna, aki az életét is odaadta volna a sok szépségért, ettől kezdve jó gazdája lett a kertnek és úgy vigyázott rá, mintha valóban az övé volna.
Nyitotta a kaput a Fénynek, engedte, hogy gyerekek játszadozzanak benne, ha locsolni kellett a virágokat, bokrokat, meglocsolta.
De minden napnak volt egy órája, amikor csak ő volt a kertben és minden titkát megismerte. Csak ő. Mert csak neki mutatta meg igazi Önmagát a Fa. És jobb őrizője volt, mint korábban a Fa, aki magányában bizony nem mindig ítélt helyesen.
