Péntek, újra. Igen.

Ott, Odafent születtem s minden látomás
csak sivár, kérges és valószerűtlen mása
annak ott fent. Egyszer, egyetlenegyszer
mégis részem volt Benned: Veled éltem.
Éltem, mintha mindig úgy lett volna
mintha sosem lett volna másképp s ami
addig volt csak tévedés. Hazaértem. Bár ne
tudtam volna annyira akkor, hogy az, ami
van, mulandó s elővételben váltott jegyem
is ugyanúgy csak ideiglenes. Míg tükreim
idelenn más képet, más mintákat mutattak
szívem hangtalan maradt. Már nem akarja
hogy a Világ meghallja, hiszen szavam
Benned szól, Általad s Veled van  ritmusa
a napnak - mint vén fában odúra lelnek
mókusok, úgy találtam lelkemre, életemre.
Gyökerem Odafenn. Még leveleimet e lenti
fény táplálja, hogy e titkos szublimáció
végbemehessen: minden nap, meg nem élt
perceink visszatérés Oda, a seholsincs
Végtelenbe, az Egyetlenhez.