osztódom mint a Lét
darabokban találsz csak
az Ég vagyok és az égigérő
fa ága meg a felhőbe bújt
lágy simogatás a szellővel
de én vagyok a fának
letört ága is s benne cseppé
váló pillantásod mikor
szemhéjad lezártad s raboddá
lettem ajtótlan börtönödben
akkor ott a templom csöndjében
nem, mert a pap szava kötött
csak ahogy rabja az esőnek
a szomjas föld és rabja
a nappalnak az éjszaka
sem szabadulni sem maradni
már nem tudok hát hullok
én is mint hangok hullnak
gordonkahúrokra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése